A párbeszéd tanulása kapcsán, márc.8-án, a képregények birodalmába kalandoztunk. Az osztályba járó gyerekek (4.b) lelkesen hozták be kincseiket az iskolába. Volt olyan, aki szó szerint úgy cipelte magával a teremig, (mert a 20 db “kedvencből” nem tudott 2 db-ot kiválasztani) …
A Bendegúz Gyermek- és Ifjúsági Akadémia felmenő rendszerű matematikai tanulmányi versenye az általános iskolák 2–8. osztályos tanulói részére. Téma: az évfolyamok matematika-tananyagának alaposabb megértését, az ismeretek önálló alkalmazását segítő feladatok, amelyek fejlesztik a matematikai gondolkodást. Cél: Fejlődési és bizonyítási lehetőséget …
Felsős vers-és prózamondó verseny Február 22-én a felsős tanulók mérettették meg magukat a vers- és prózamondó versenyen. A választott műveket öröm volt hallgatni, a gyerekek produkciói nehéz döntés elé állították a zsűrit. A kerületi fordulóra az 5-6. évfolyamból Horváth Veronika …
Az „Élen a tanulásban, élen a sportban” Díj a Fővárosi Önkormányzat egyik legnagyobb múltú elismerése, melyet 1969 óta osztanak ki. A pályázat azon budapesti köznevelési- és felsőoktatási intézményben tanuló diákok és hallgatók számára kerül kiírásra, akik kimagasló tanulmányi eredményeik mellett …
Plattner Kata tollából Amikor Timi néni azt mondta, hogy szóbeli előkészítő táborba megyünk Kincsesbányára, nem igazán tudtam, hogy mire számítsak. A tanuláson kívül azonban részt tudtunk venni néhány programon is, amelyek egy igazán emlékezetes osztálykirándulássá tették ezt a pár napot. …
A minap kaptunk egy levelet- részletet olvashatnak belőle: Ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy pedagógiai munkájukba beépítik és használják az eDia-rendszert. A közösen végzett munka szimbólumaként intézményük részére egy tanúsítványt készítettünk. Prof. Dr. Molnár Gyöngyvérintézetvezető egyetemi tanáraz eDia-rendszer szakmai vezetőjeaz MTA-SZTE Digitális …
Február 22-én rendeztük a felsős iskolai vers- és prózamondó versenyt. Kerületi fordulóra továbbjutott: Horváth Veronika 5.a Suhajda Titanilla 6.b Lakos Jázmin 8.a Nagy Zselyke 8.a Gratulálunk!
Szeretettel várjuk gyermekét a katolikus hit- és erkölcstanra. Kérjük, figyelje az iskola értesítését a hit- és erkölcstannal kapcsolatos nyilatkozatról. Honlapunkon szeretnénk rövid tájékoztatást adni a katolikus hit- és erkölcstan oktatásról, illetve lehetőséget nyújtani arra, hogy jobban megismerhessék az Önök …
Kedves Szülők! A Ferencvárosi Közösségi Költségvetés keretében lehetőség van az iskola környezetét szebbé, jobbá tevő projektet támogatni. A kínai bolt előtti burkolt parkolóban az elképzelések szerint egy zöld sávot, fákat telepítenének, barátságosabbá téve a mostani kietlen helyzetet. Fontos tudni, hogy …