KŐRÖSI TEHETSÉGPONT

Idén kilencedik alkalommal, 2018. március 24-én került megrendezésre a Kárpát-medencei Tehetségnap. A budapesti Szent Margit Gimnáziumban a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács és a Matehetsz hagyományos éves díjátadó ünnepségén kihirdették a „Felfedezettjeink” című pályázat nyerteseit, átadták a „Magyar Tehetség Nagykövete” megbízásokat és a Tehetségek Szolgálatáért életmű- és éves díjakat, valamint ünnepélyes keretek között közel 200 tehetségsegítő intézmény vehette át a sikeres tehetségpont akkreditációt elismerő táblát.

A pályázó szervezeteknek január végéig kellett bemutatniuk tehetséggondozó tevékenységüket, majd két szakértő személyes látogatás keretein belül vizsgálta meg a pályázatban leírtakat.

Az Akkreditált kiváló Tehetségpont cím elnyerésére személyes látogatás után az alábbi vélemény megfogalmazásával tettek javaslatot a szakértők:

A Kőrösi tehetségpont mind személyi vonatkozásban mind tartalmi gazdagságban nagyszerű lehetőséget biztosít tehetséges fiatalok fejlődéséhez, fejlesztéséhez. A kéttannyelvű iskola az iskolába-járás megkezdésével egyidejűen idegen nyelv oktatását  biztosítja tanulóinak, osztott csoportos formában /heterogén/. Tehetséggondozó programjaik között jelen van a nyelvi tehetségterület ápolása is, de domináns helyet foglal el tehetségfejlesztő kínálatukban a testi – kinesztetikus terület, azok között is a labdajátékok a kiemelkedőek. A tehetséggondozó helyszínek is változatos formát mutatnak (szakkörök, nyári táborok) angol nyelv, logikai- matematikai másrészt a Madárbarát projekt változatos természeti területeken valósul meg. Az egyedi jelleggel bíró programok minta értékűeknek mondhatók, az alkalmazott módszereik és tehetséggondozó formák tekintetében egyaránt.

Az Akkreditált Kiváló Tehetségpont címet újabb három évig tudhatjuk magunkénak.

 

 

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy a weboldal a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Amennyiben Ön elfogadja a nyilatkozatot azt úgy tekintjük, hogy nincs kifogása a tőlünk érkező cookie-k fogadása ellen. Cookie szabályzat

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close