
Könyvolvasás az 1.a osztályban
- Publikálta Kőrösi Admin
- Kategóriák Programok
- Date 2026.06.11.
Az 1.a osztály tanulói a tanév végére hatalmas utat tettek meg az olvasás tanulásában. Május végén közösen elolvastak egy egész könyvet (Kincskeresés Nagymaroson), ami nagy büszkeséggel töltötte el a gyerekeket.
Az olvasmány feldolgozása során a tanulók változatos feladatokat oldottak meg. Dolgoztak egyénileg és csoportokban is, miközben játékos formában fejlesztették szövegértési készségeiket. Nagy örömmel tapasztalták meg, hogy már képesek önállóan is eligazodni egy hosszabb történetben, és megérteni annak szereplőit, eseményeit.
A könyv különleges élménnyé vált számukra, ezért úgy döntöttünk, hogy a történetet nemcsak a lapokon követjük nyomon. A családokat is bevonva kirándulást szerveztünk a könyv helyszínére, Nagymaros környékére. A közös túra során a gyerekek személyesen is felfedezhették azokat a tájakat, amelyekről olvastak, így az olvasmány valódi élménnyé és emlékké vált számukra. A Duna partján kincskeresést is tartottunk, amibe a testvérek is bekapcsolódtak és sikeresen meg is találták közösen az elrejtett aranyakat.
A projekt zárásaként Luca nénivel minden kisdiák saját könyvborítót tervezett. A kreatív alkotások kollázstechnika segítségével készültek, és jól tükrözik a gyerekek fantáziáját, valamint a történethez fűződő élményeiket. A fotókon ezekből a színes, ötletes munkákból is láthatnak néhányat.
Büszkék vagyunk az 1.a osztály tanulóira, akik kitartó munkájukkal bebizonyították, hogy az olvasás nemcsak tanulás, hanem igazi kaland is lehet.
Takáts-Kánnai Lívia
Nagy örömmel üdvözlünk ebben a virtuális térben, ahol izgalmas témákról és érdekességekről olvashatnak. Szeretnénk megosztani tapasztalatainkat és élményeinket az iskolai életből. Cikkeinkben és beszámolóinkban arra törekszünk, hogy betekintést nyújtsunk a tanórák, programok és az oktatás sokszínűségébe. Arra ösztönzünk mindenkit, hogy merüljenek el velünk együtt ebben az izgalmas felfedezésben, és osszák meg gondolataikat a blogon olvasottakról. Várjuk a véleményeket és ötleteket arról, hogy milyen témákat szeretnének még feldolgozva látni itt a blogon. Legyenek részesei ennek a különleges közösségnek, ahol a tudás és a pedagógiai kreativitás határtalan lehetőségeket kínál!
Ez is érdekelhet
Végzős Bál
Egy különleges nap a 2.b-ben („Érdekes-nap”)
