
Szépolvasó verseny
- Publikálta Kőrösi Admin
- Kategóriák Verseny
- Date 2024.11.21.
Október utolsó hetében tartottuk a szépolvasó verseny iskolai válogatóját a negyedik osztályos tanulók között. A tanulók saját választott meserészletet olvastak, melyek legalább két hosszabb párbeszédet tartalmaztak. Ezek után ismeretlen szöveget kaptak, melyet rövid gyakorlás után olvastak fel (Bálint Ágnes: Mazsola szépirodalmi mese részletét, majd az Élet az erdőaljban ismeretterjesztő szöveget).
Az iskolai válogató eredménye:
1. Molnár Veronika (4.a)
2. Pap Ágnes (4.b), Szauer-Nagy Erika (4.b)
3. Nagy Zsolt (4.b)
November 11-én a továbbjutó Molnár Veronika versenyzett a Kosztolányi Dezső Általános Iskolában a körzeti fordulóban, ahol 3. helyezett lett.




Nagy örömmel üdvözlünk ebben a virtuális térben, ahol izgalmas témákról és érdekességekről olvashatnak. Szeretnénk megosztani tapasztalatainkat és élményeinket az iskolai életből. Cikkeinkben és beszámolóinkban arra törekszünk, hogy betekintést nyújtsunk a tanórák, programok és az oktatás sokszínűségébe. Arra ösztönzünk mindenkit, hogy merüljenek el velünk együtt ebben az izgalmas felfedezésben, és osszák meg gondolataikat a blogon olvasottakról. Várjuk a véleményeket és ötleteket arról, hogy milyen témákat szeretnének még feldolgozva látni itt a blogon. Legyenek részesei ennek a különleges közösségnek, ahol a tudás és a pedagógiai kreativitás határtalan lehetőségeket kínál!
Ez is érdekelhet

Tudásbajnokság Szegeden

Iskolai rajzverseny
