
Szépolvasás verseny
- Publikálta Kőrösi Admin
- Kategóriák Verseny
- Date 2025.10.22.
Idén is megtartottuk a Szépolvasási versenyt a 3. és 4. évfolyam számára. Minden osztály négy-négy fővel képviseltette magát.
A negyedik évfolyam két szövege:
Egy élő kövület
Romhányi József: interjú a farkassal, aki állítólag megette Piroskát.
A harmadik évfolyam két szövege:
A levegő szennyezése
Karinthy Ferenc : Adagolás
A gyerekek szépen felkészültek , figyeltek a hangsúlyozásra, a mondatvégi írásjelekre illetve a szemkontaktra. Tehetségükkel nehéz helyzet elé állították a zsűrit.
A harmadik évfolyamon
Első helyezést ért el Kocsis Dániel 3.b
Második helyezett lett Kovács Norina Dorka 3.a
Harmadik helyezett Nagy Vivien 3.b
A negyedik osztályban
Első helyezést ért el Panics Maja Szofia 4.a
Második lett Szemenyei Janka 4.a
Harmadik helyen végzett Mester Elena Bernadett 4.b
Minden gyereknek gratulálunk, hisz fantasztikus eredményt mutattak. A negyedik évfolyam első helyezést elért tanulója képviseli iskolánkat a kerületi versenyen.
Varga Magdolna





Nagy örömmel üdvözlünk ebben a virtuális térben, ahol izgalmas témákról és érdekességekről olvashatnak. Szeretnénk megosztani tapasztalatainkat és élményeinket az iskolai életből. Cikkeinkben és beszámolóinkban arra törekszünk, hogy betekintést nyújtsunk a tanórák, programok és az oktatás sokszínűségébe. Arra ösztönzünk mindenkit, hogy merüljenek el velünk együtt ebben az izgalmas felfedezésben, és osszák meg gondolataikat a blogon olvasottakról. Várjuk a véleményeket és ötleteket arról, hogy milyen témákat szeretnének még feldolgozva látni itt a blogon. Legyenek részesei ennek a különleges közösségnek, ahol a tudás és a pedagógiai kreativitás határtalan lehetőségeket kínál!