A hon- és népismeret órákon a konyhai cserépedények változatos és funkcionális kialakítását tanulmányozva, a fazekasok munkájába kóstoltunk bele. Agyagedényeket készítettünk, felrakásos technikával. (Nem véletlenül használtam a „kóstoltunk bele” kifejezést, hisz többen előrevetítették, hogy milyen jó lesz majd a saját műzlistáljukból falatozni.)
Nagyon dekoratív, remek munkák születtek. Minden edényke egyedi, s egyértelműen érezni rajtuk, hogy szeretettel készültek. A precizitás jellemezte a munkát, amit komoly tervezési fázis előzött meg. Jó volt végigkisérni azt az alkotófolyamatot, mikor is a tervekből kézzel fogható használati tárgyakat teremtenek. Persze volt akinek elsőre nem sikerült úgy ahogy szerette volna, de úgy tapasztaltam, ez sem szegte kedvüket. Közkívánatra a következő órán újra összepiszkoljuk a kezünket. 😉
Nagyon büszke vagyok rájuk! Már keresem is azt a helyet, ahol vállalnak kerámiaégetést, hisz ezek az alkotások megérdemlik, hogy tartósabb formát öltsenek.
Márkus Róbert