Kedves Szülők!
Iskolánkban 2020. március 3-án (kedden) és 2020. március 4-én (szerdán) 16:30-tól tartunk játszóházat a gyerekek részére.
Idén az egyes napokon 2 helyszínen játszhatnak a kicsik leendő tanítóikkal, minden gyerek mind a két helyszínt kipróbálja.
Amíg a gyerekek játszanak, addig a szülőknek iskolánk igazgatója tart beszámolót az intézményről.
A játszóházi részvétel regisztrációhoz kötött:
- a 2020. március 3-i napra az alábbi űrlapon lehet jelentkezni
- a 2020. március 4-i napra az alábbi űrlapon lehet jelentkezni
Az űrlap kitöltéshez nem kell szerkesztési jogosultságot kérni.
A két nap programja azonos, kérjük, hogy csak egyszer – arra a napra – regisztráljanak, amelyik Önöknek megfelel.
(Ha esetleg az egyik napra már nem lehet regisztrálni, akkor ha a másik időpont is jó, akkor próbáljanak oda regisztrálni, illetve jelezzék az admin@korosikettannyelvu.hu e-mail címre a problémájukat.)
Szeretettel várjuk az érdeklődőket!
Vezetőség