A témahét során a víz és a vízpartok sokszínű világát jártuk körbe. A gyerekek már az első napon nagy lelkesedéssel meséltek arról, milyen élményeik vannak a folyók, tavak vagy éppen a tengerpart közelében. Ezután közösen plakátokat készítettünk, amelyeken bemutattuk a …
Ebben az évben a víz volt a választott téma. Előzetesen már elmentünk megnézni a Dunát, illetve egy dunai hajózáson vettünk részt. Az első héten megismerkedtünk a Földgömbbel, elemeztük a víz mennyiségét illetve megnéztük mennyi az édes víz a Földön. Filmeken …
Szeptember első hetében az erdővel ill. annak lakóival foglalkoztunk a 2.évfolyamon. A 2.b-s gyerekek lelkesen álltak hozzá a játékos kihívásokhoz, mert közel áll a téma a szívükhöz. Minden nap valami újat és izgalmasat csináltunk. Magyarórákon a Barátunk a természet! c. …
Az iskola utolsó hetében az alsó tagozaton különböző témakörben készültek projektekkel az osztályok. Az elsősök az állatokkal foglalkoztak. Az 1.a osztályban a témához kapcsolódóan sok állatos mesét olvastak, rajzoltak hozzá, majd állatneveket kerestek, leírták őket. Mozgásként pedig az állatokhoz, az …
Hagyományainkhoz híven az idei tanév is témahéttel indult, melynek kapcsán több osztály különböző témaköröket dolgozott fel. Ez a tanulási folyamat sok érdekes módszer alkalmazását teszi lehetővé, így egy közös ismertető után a csoportok kialakításával kezdtünk hozzá a folyamathoz. Az egész …
Szeptember első hete már néhány éve témahéttel kezdődik. Mindig egy-egy olyan témát választunk, ami közel áll a gyerekekhez, illetve amivel egy kicsit jobban megismerhetik közvetlen környezetüket. Nagyon jó lehetőség ez arra is, hogy a gyerekek iskolába való visszaszoktatását gördülékenyen, fokozatosan …