Korcsolyás program a Budapest Park jégpályáján
December 15-én, hétfőn újabb négy osztály vehetett részt a Budapest Park jégpályáján szervezett korcsolyázáson. Az időjárás kissé párás, ködszitálásos volt, ennek ellenére a jég kiváló állapotban várta a diákokat.
A pályán nem volt nagy tömeg, így mindenki biztonságosan és felszabadultan élvezhette a mozgást. A háttérben szóló zene tovább fokozta az élményt, igazán jó, „szuper” hangulat alakult ki. A tanulók aktívan, örömmel korcsolyáztak, a program ismét elérte célját: közösségi élményt nyújtott és támogatta a mozgásos tanulást.
Kácser László, testnevelő
Mikulás-futás a felsősöknek – Vidám verseny hangos nevetéssel és sportszerűséggel
December 5-én, pénteken a 4. órában került sor iskolánk hagyományos Mikulás-futására, amelyen a felső tagozatos osztályok mérhették össze ügyességüket és csapat munkájukat. Minden osztály 4 fiúval és 4 lánnyal képviseltette magát, így igazán színes és izgalmas mezőny gyűlt össze.
A verseny ezúttal is „öltözős váltó” formájában zajlott: a csapattagoknak egymásnak kellett átadni a piros kőrösis pólót és a Mikulás-sapkát, majd felöltve teljesíteni a kijelölt távot. A váltások gyorsasága és a nevetéssel kísért öltözés különösen jó hangulatot teremtett.
A futamok végig remek hangulatban zajlottak, a szurkolók lelkes bíztatása pedig még inkább fokozta az ünnepi élményt.
Köszönet a 7.a-s segítőknek!
Eredmények:
Az 5–6. évfolyam versenyét az 5.b osztály nyerte.
A 7–8. évfolyam futamának győztese a 7.a osztály lett.
Gratulálunk minden résztvevőnek a sportszerű versenyzéshez és a lelkes részvételhez! Már most várjuk a jövő évi Mikulás-futást!
Banainé Kömüves Anita testnevelő
Novemberi versenyeredmények
| Név | Osztály | Sportág | Verseny | Helyezés /eredmény |
| Váradi Hédi | 2b | Akrobatikus rock and roll | Rocky Kupa | Bronzérem |
| Auer Hanna és Batai Júlia | 1a | Rocky | Fanatic Sportkupa | csapat 1.hely |
| László Máté | 2a | úszás | Százhalombattai Matrica Kupa | 50 méter férfi mellúszás – 1.hely |
| 50 méter férfi hátúszás – 1.hely | ||||
| 50 méter férfi gyorsúszás – 2.hely | ||||
| Bajor Zsófia – 8.a | 8a | gyeplabda | Kárpát Kupa | U14 -3.hely |
| Bernáth Zselyke – 8.a | 8a | |||
| István Hanga – 8.a | 8a | |||
| Izsák Hédi – 8.a | 8a | |||
| Petruska Milla – 8.a | 8a | |||
| Bernáth Zselyke – 8.a | 8a | gyeplabda | Magyar Bajnokság | U18 – 1 hely |
| István Hanga – 8.a | 8a | |||
| István Írisz – 5.a | 5a | |||
| Izsák Hédi – 8.a | 8a | |||
| Petruska Milla – 8.a | 8a | |||
| Jancsó András | 5a | atlétika | 1000m futás- 5.hely | |
| Solti Jakab | 6b | karate | Happy Kids Karate Bajnokságon | kata 2.hely |
| Jókai Bálint | 5b | triatlon | aranyjelvényes sportoló lett a 2025 év eredményei alapján | |
| az év sportokója | ||||
| Ivácskovics Márk | 6a | vívás (tőr) | Jövő Bajnokai Kupa | U12 tőr 5.hely |
| Horváth Borbála Csilla | 4a | vívás ( tőr) | Jövő Bajnokai Kupa, | U10 tőr 2.hely |
| Horváth Veronika Zsófia | 7a | gyermek fitnes | ATFSZ Super Fitness Show gyermek verseny | egyéni 5.hely |
| csapat 1.hely | ||||
| Bognár Emma Lotti | 3a | úszás | III. Rövidpályás Buda Kupa | 50m pillangó 3.hely |
| BVSC Őszi Kupa | 200m hát 3.hely | |||
| 50m pillangó 3.hely | ||||
| Cséplő Frida | 3b | úszás | X.BVSC őszi Kupa | 400m gyors 3.hely |
| László Karina Nóra | 3b | futás | Forradalmi Futás | 10,23 km 3.hely |
| Tar Norina | 4b | Rocky | Fanatic Kupa | Infinity children kisformáció 1.hely |
| Szauer-Nagy Erika | 5b | |||
| Lovas Lilien | 5b | |||
| Horváth Hanna | 5b | |||
| Kiss Emese | 7a | rocky | Rockstar Országos Bajnokság | 1hely |
Korcsolyás élmény a Budapest Parkban – testnevelésóra a jégen
Tanulóink egy része a mai testnevelés órájukat külső helyszínen töltötték: a Budapest Parkban, ahol ingyen korcsolyázhattak a gyönyörűen előkészített jégpályán. A szervezők korcsolyát is térítésmentesen biztosítottak, így mindenki kipróbálhatta magát a jégen. A gyerekek körülbelül 45 percet tölthettek korcsolyázással – sokuk legnagyobb örömére, hiszen többen szívesen maradtak volna még tovább is.
Azok a tanulók, akik ma nem jutottak sorra, december 15-én kapnak lehetőséget. A hangulat végig fantasztikus volt, a körülmények pedig elsőosztályúak – igazi téli sportélményben volt része mindenkinek.
Kácser László, testnevelő
Krampuszok szárnyaltak az iskolában – újabb sikeres krampuszfutás a pályán
Az iskolában immár hagyománnyá vált krampuszfutást rendeztük meg az adventi időszak elején, december 4-én, ahol a felső tagozatosok egy igazi „ninjawarrior” akadálypályán mérhették össze gyorsaságukat és ügyességüket. A reggelre felállított, látványos és kihívásokkal teli pálya nem kímélte a résztvevőket: volt függés, lengés, kúszás, mászás és bújás – minden, ami egy igazi krampusz kiképzéséhez szükséges.
A verseny célja idén is világos volt: hogy a tanulók jól érezzék magukat, ráhangolódjanak az ünnepi időszakra, és változatos, élményalapú sportfoglalkozáson vehessenek részt. Minden felső tagozatos osztály minden diákja kipróbálhatta magát, és aki vállalta a megmérettetést, annak hivatalos időt is mértünk.
A tét nem volt kicsi: a leggyorsabb és legügyesebb krampuszok másnap a Mikulás bácsi segítőivé válhattak – végigjárhatták vele az osztályokat, és még a szomszédos bölcsődében is meglátogathatták a kicsiket.
A mezőny rendkívül szoros volt, a legjobb krampuszok között csupán másodpercek döntöttek. A hangulat fantasztikus volt, a gyerekek kitettek magukért, és mindenki bizonyította: nagy szívvel, lendülettel és jókedvvel bárki lehet igazi sportos krampusz!
Kácser László
Harmadik hely a kerületi Diákolimpián!
December 3-án iskolánk egy 17 fős csapattal képviselte magát a kerületi sorverseny diákolimpia fordulóján, amelyet a Vendel utcai nagy sportcsarnokban rendeztek meg. A program színvonala és szervezettsége méltó volt a Diákolimpia hagyományaihoz: pörgős futamok, versenybírók, lelkes szurkolók és kiváló hangulat jellemezte a délutánt.
A megmérettetésen öt kerületi csapat állt rajthoz, köztük két olyan iskola is, ahol a csapatok már szeptember óta tudatosan és célzottan készülnek. Ehhez képest különösen büszkék lehetünk saját tanulóink teljesítményére: bár nem minden futamban mi voltunk a leggyorsabbak, lelkesedésben, bátorságban és sportszerű hozzáállásban biztosan a legjobbak voltunk.
Csapatunk végig kiemelkedő szabálykövetéssel és becsületes játékstílussal szerepelt. A gyerekek minden feladatot maximális odaadással teljesítettek, és egymást támogatva, igazi közösségként álltak helyt a kihívások során.
A rendezvény remek lehetőséget adott arra, hogy tanulóink kipróbálják magukat versenykörülmények között, átéljék a csapatverseny izgalmait, és új tapasztalatokkal gazdagodjanak. A szereplésünk bizonyította, hogy lelkesedéssel, összefogással és tiszta játékkal bármilyen erős mezőnyben méltó helytállásra vagyunk képesek.
Gratulálunk minden résztvevőnek a bronzéremhez, a nagyszerű teljesítményhez — büszkék vagyunk rátok!
Kácser László
Falmászás
November 21-én különleges napot tölthettünk el a Lurdy Házban. A 3.a osztályos gyerekekkel részt vettünk az ÉLD+ élménysport programon. A rendezvény az Aktív Magyarország kezdeményezésének keretein belül valósult meg. Helyszínünk a Boulder Academy – Falmászó terem volt. A gyerekeket már érkezéskor izgatott várakozás töltötte el. A terem hangulata rögtön magával ragadta őket. A szakavatott oktatók kedvesen fogadták a csoportot. Rövid bemelegítés után mindenki örömmel vetette bele magát a falmászás világába. A program intenzív és lendületes volt. A gyerekek bátran próbálták ki magukat az egyre nehezebb pályákon. Látszott rajtuk, mennyire motiválja őket a kihívás. A falmászás fejlesztette az ügyességüket és a kitartásukat is. A gyerekek közben rengeteget nevettek és biztatták egymást. Igazi csapatként működtek együtt. A program végére mindenki kellemesen elfáradt. A gyerekek élményekkel telve mesélték egymásnak sikereiket. Mi, kísérők is nagy örömmel figyeltük lelkesedésüket. Hálásak vagyunk ezért a tartalmas napért. Köszönjük a lehetőséget a szervezőknek. És külön köszönet illeti a szülőket is, akik mindig támogatják az ilyen programokat.
Jobbik Ágnes, Malomvölgyi Tamás
Kerületi amatőr úszóbajnokság
Remek hangulatban zajlott a kerületi amatőr úszóbajnokság. Iskolánk I. és II. korcsoportos tanulói nagy lelkesedéssel vettek részt a kerületi amatőr úszóbajnokságon, ahol kizárólag olyan diákok indulhattak, akik nem sportolnak egyesületi keretek között. A versenyzőknek 64 métert kellett teljesíteniük. A kerületből négy csapat állt rajthoz.
Tanulóink már a rajt előtt érezhetően izgultak, hiszen mindannyian kitűnő eredményeket szerettek volna elérni. A remekül megszervezett versenyen a kisebbek számára csapatban indulási lehetőség is adott volt, amit örömmel ki is használtak.
A lányok különösen szép sikereket értek el: Yan Shuyu ezüstérmet szerzett, Faragó Luca 4. helyen végzett, míg a legkisebb lányok csapatban ezüstérmet fognak kapni.
A fiúk mezőnyében is erős volt a konkurencia: Sznopka Dominik az 5. helyen zárt a rendkívül erős mezőnyben.
Gratulálunk minden résztvevőnek a kitartásért, a lelkesedésért és a nagyszerű eredményekért!
Kácser László
Októberi versenyeredmények
| Név | Osztály | Sportág | Verseny | Helyezés /eredmény |
| Solti Jakab | 6b | karate | IJKA Országos Bajnokság és Sziget Kupa | UPK Kata 12-13 korosztály bronz UP fiú Kata 10-11 korosztály ezüst UPF kumite 10-11 korosztály bronz csapat kata (3 fő) bronz |
| Hürkecz Gergő | 7b | úszás | Budapest Kupa | 200 mell 3. hely |
| Budapest Team Cup III.forduló | 100m mell 6.hely | |||
| Mészáros Szofia Tímea | 8a | Ritmikus Gimnasztika | Nemzetközi Óbuda Kupa | együttes kéziszer csapat 1.hely |
| nemzetközi Pécs Kupa | együttes kéziszer csapat 1.hely | |||
| Horváth Veronika Zsófia | 7a | Gyermek fitnesz | IFBB Gyermek Fitness Kaposvár Kupa | egyéni 3.hely |
| IFBB Gyermek Fitness Magyar Bajnokság | egyéni 2.hely | |||
| csapat 2.hely | ||||
| Szabó-Gyerák Botond | 5a | torna | Országos Utánpótlás Bajnokság | csapat 1.hely |
| egyéni 8.hely | ||||
| Paróczay Csepke | 7b | vívás | Fülöp Mihály tőrvívó verseny Hódmezővásárhely | gyermek 2.hely |
| újonc 3.hely | ||||
| serdülő 17.hely | ||||
| Rátóti Ábel | 2a | labdarúgás | Őszi Bozsik Fesztivál | oklevél a jó játékáért |
| Rátóti Emma | 6a | |||
| Rátóti Lilla | 8b | futás | Budapest Maraton családi váltó | |
| István Irisz | 5a | gyeplabda | Nemzetközi gyeplabda Kupa Szlovákia | U10 csapat 3.hely |
| Cséplő Frida | 3b | úszás | Budapest Team Cup III.forduló | 200m gyors 3.hely |
Labdarúgás Diákolimpia – A kerületi versenyek folytatódtak
Október 21.-én a III. korcsoportos fiúk labdarúgás Diákolimpia küzdelmeiivel folytatódtak a kerületi versenyek, amely a 2013–2014-ben született, 5–6. osztályos tanulók számára kerültek megrendezésre. A mérkőzéseket iskolánkban és a Kosztolányi Dezső Általános Iskolában bonyolították le. A csoportmérkőzések után az elődöntőknek is intézményünk adott otthont, ahol izgalmas, sportszerű összecsapások zajlottak.
A kissé szomorkás idő ellenére nagy volt a küzdelem, a csapatok lelkesen és kitartóan játszottak, mindent beleadva a győzelemért.
Eredmények:
- A csoport: Kőrösi, 2. Weöres, 3. Bakáts
- B csoport: Kosztolányi, 2. Molnár, 3. FSI
Végeredmény:
- Kőrösi
- Kosztolányi
- Weöres
- Molnár
Aranyérmes csapatunk tagjai: Kazmouz Omar 5.a, Kiss Levente 5.b, Maradics Erik 5.b, Szilágyi Máté 6.b, Kabai Ároni 6.b, Nyári Ferdinánd 6.b, Balogh Szabolcs 6.b, Török Ádám 6.a, Szilágyi Kristóf 6.a, Batári Bendegúz 6.a
A verseny a Dél-Pesti Tankerületi Központ megbízásából került megrendezésre, szervezője Banainé Kömüves Anita (testnevelő) volt.
Gratulálunk minden résztvevőnek a nagyszerű teljesítményhez és a lelkes, sportszerű játékhoz!
Hajrá Kőrösi!
OCR akadálysport
Október 13-án délután a 3.a osztály tanulói egy különleges sportélményben részesültek az ÉLD+ program keretében. Ellátogattunk a Kocsis Sándor Sportközpontba, ahol az OCR akadálysport izgalmas világát próbálhattuk ki. Az OCR (Obstacle Course Racing) egy olyan mozgásos sport, amelyben különféle akadályokat kell leküzdeni – mászni, kúszni, futni, egyensúlyozni és ugrani is szükséges.
A gyerekek hatalmas lelkesedéssel vetették bele magukat a feladatokba. A pályán kötelek, alagutak, egyensúlyozó elemek és ügyességi akadályok várták őket, így mindenki megtalálhatta a számára legizgalmasabb kihívást. Az akadályok leküzdése közben a tanulók nemcsak a fizikai erejüket, hanem a kitartásukat, ügyességüket és együttműködési készségüket is fejleszthették.
A délutánt vidám hangulat, nevetések és biztató szavak kísérték, a gyerekek szemében pedig a sikerélmény és az öröm csillogott. Sokuk már most azt tervezte, hogy újra szeretné kipróbálni ezt a különleges sportot.
Az ÉLD+ programnak köszönhetően tanulóink nemcsak mozgásban gazdag, hanem motiváló, önbizalmat erősítő élményben is részesültek. Köszönjük a Kocsis Sándor Sportközpontnak és a segítőknek a tartalmas, élményekkel teli délutánt! Ez a nap biztosan sokáig emlékezetes marad a 3.a osztály számára.
Jobbik Ágnes, Malomvölgyi Tamás
Labdarúgás – Kerületi Diákolimpia
Bronzérmes a Kőrösi csapata!
Ebben a tanévben újra elindultak a Diákolimpia versenyei, ahol tanulóink labdarúgásban mérhették össze tudásukat a kerület többi iskolájával.
A mérkőzéseknek a Kőrösi és a Kosztolányi iskola műfüves pályái adtak otthont, így minden adott volt egy izgalmas, sportszeretettől fűtött délutánhoz.
Csapatunk a csoportmérkőzéseken a második helyet szerezte meg, így a másik csoport első helyezettjével küzdhetett meg a döntőbe jutásért.
A fiúk nagy lelkesedéssel és hatalmas küzdőszellemmel játszottak, ám a mérkőzés végül szoros küzdelemben ellenfelünk győzelmével zárult.
A bronzmérkőzésen a Szentgyörgyi iskola csapata ellen léptünk pályára, ahol remek teljesítményt nyújtva 5:3-as győzelmet arattunk, így bronzéremmel zártuk a tornát!
Külön köszönet illeti az iskola diákjait, akik fantasztikus hangulatot teremtettek és végig lelkesen buzdították a csapatot. Hangos volt az udvar a szurkolástól!
Végeredmény:
- FSI
- Kosztolányi
- Kőrösi
- Szentgyörgyi
Csapatunk tagjai:
- Alabér Nándor 8a, Ledneczki Márk 8a, Balázs-Záper Dominik 8a, Lantos Bernát 8b, Boros Benedek 7b, Forgács Barnabás 8b, Kazmuz Ibrahim 7b, Adbar Abdul Marek 7b, Szabó Kornél 7a,
Gratulálunk a szép eredményhez és a kitartó helytálláshoz!
Hajrá Kőrösi! ⚽
Banainé Kömüves Anita – testnevelő tanár
Sportfesztivál a Kőrösiben
Az előző tanévhez hasonlóan ebben a tanévben is folytatjuk iskolánkban a sportfesztiválok hagyományát. Az elmúlt héten, a hét zárásaként, a tanítási idő után ismét megtelt élettel az iskolaudvar: tanulóink különböző játékos és mozgásos feladatokat próbálhattak ki.
Az udvaron több állomást alakítottunk ki, ahol a gyerekek forgószínpadszerűen váltották egymást, így mindenki kipróbálhatta ügyességét, gyorsaságát és kitartását. Az állomások vezetői ezúttal a 7.b osztályból érkező hat lelkes lány volt, akik remekül helyt álltak, segítőkészen irányították társaikat és hozzájárultak a rendezvény jó hangulatához.
A gyerekek nagyon élvezték a közös játékot, a vidám versengést és a mozgás örömét. Öröm látni, hogy tanulóink ilyen aktívan és lelkesedéssel vesznek részt az iskolai sportprogramokon. A program sikerét látva biztosan folytatjuk a sportfesztiválok szervezését a tanév során is.
Banainé Kömüves Anita
testnevelő tanár
Szeptemberi versenyeredmények
Ebben a tanévben új hagyományt indítunk: minden hónapban összegyűjtjük és kiemeljük diákjaink sportban elért kimagasló eredményeit. Legyen szó egyéni teljesítményről vagy csapatmunkáról, iskolánk büszkén ünnepli mindazokat, akik kitartásukkal, szorgalmukkal és példamutató hozzáállásukkal öregbítik közösségünk hírnevét.
Célunk, hogy elismerjük a sportolásba fektetett időt, energiát és elhivatottságot, valamint motiváljuk tanulóinkat az aktív, egészséges életmódra. Büszkék vagyunk „Citius, Altius, Fortius” – gyorsabban, magasabbra, erősebben – győzteseinkre, akik minden nap bizonyítják, hogy a sport a kitartás, az összetartozás és a közös siker ünnepe.
Versenyeredmények
| Név | Osztály | Sportág | Verseny | Helyezés/eredmény |
| Suba Anna | 5.a | RG | Óbuda Kupa | 2. |
| Bodnár Emma Lotti | 3.a | úszás | Budapest kupa | 100m hát 2. |
| 50m hát 4. | ||||
| Pap Ágnes | 5.b | úszás | Budapest kupa | 200m hát 2. |
| Jókai Bálint | 5.b | duatlon | XII. Ajkai Duatlon | 1. |
| Bogoly Kende | 7.b | roller | Dabas | 2. |
| Szigetszentmiklós | 1. | |||
| Cséplő Frida | 3.b | úszás | Budapest Kupa | 50m hát 2.hely |
| 100m hát 3.hely |
Bodnár Emma (3.a), úszás (Budapest kupa, 100m hát 2. hely és 50m hát 4. hely)
Jókai Bálint (5.b), duatlon (XII. Ajkai Duatlon 1. hely)
Magyar Diáksport Nap a Kőrösiben
Szeptember 26-án iskolánk, a Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola egész napos sportfesztivált szervezett a Magyar Diáksport Napja alkalmából. A rendezvénynek a Budapest Pénzügyőr Sportegyesület Kőér utcai sporttelepe adott otthont.
A nap a sportcsarnokban kezdődött: az ünnepélyes megnyitón először igazgatónőnk, majd az egyesület vezetője köszöntötte a résztvevőket. Külön öröm volt számunkra, hogy egykori tanulónk, Kollár Anna, kadét Európa-bajnok vívó is bemutatkozott. A megnyitót színesítette egy látványos asztalitenisz- és ugrókötél-bemutató is.
Ezt követően igazi fesztiválhangulatban, forgószínpadszerű rendszerben próbálhattuk ki a különböző sportágakat. A diákoknak lehetőségük volt többek között labdarúgásban, röplabdában, kosárlabdában, frizbiben, korfballban, vízilabdában, tollaslabdában, asztaliteniszben, vívásban, bokszban, cheerleadingben, gyeplabdában és kerékpározásban is kipróbálni magukat. Emellett ugrókötélprogram, olvasó kvíz és az osztályok közötti versenyek – foci, méta és kidobó – is színesítették a napot.
A délutáni órákban, 14 óra körül indultunk vissza az iskolába. Bár az idő kissé borongós és hűvös volt, a lelkesedésünknek és a sokszínű programoknak köszönhetően valódi fesztiválhangulatot teremtettünk.
A nap délután 14 órakor zárult, amikor a közösség visszaindult az iskolába. Az időjárás borongós és hűvös volt, ugyanakkor a diákok lelkesedése, a program sokszínűsége és a szervezés gördülékenysége fesztiválhangulatot teremtett.
Egy élményekben gazdag, közösséget erősítő napot tölthettünk együtt, ahol mindenki megtalálhatta a számára legkedvesebb sportágat.
A rendezvény lebonyolítását Banainé Kömüves Anita testnevelő tanár, a program főszervezője irányította. Ezúton is szeretnénk megköszönni minden kollégánknak és a rendezvényen részt vevő szülőnek a segítséget és támogatást, amely nélkül nem valósulhatott volna meg ilyen sikeresen ez a nagyszabású esemény.
A program pedagógiai célja – a sport iránti érdeklődés felkeltése, az egészséges életmód népszerűsítése és a közösségi élmény erősítése – maradéktalanul megvalósult.
Banainé Kömüves Anita testnevelő
Led’s Run – Kőrösis diákok a Sportoló Nemzet program futóeseményén
Iskolánk tanulói részt vettek a Sportoló Nemzet program által szervezett Led’s Run futáson, amelyre a Puskás Ferenc Stadionban került sor. A különleges eseményen rengeteg ember gyűlt össze, a gyerekek (és jónéhány szülő) pedig két kilométert futottak éjszaka, szitáló esőben, a stadion karzatán és gyepén.
A program óriási élményt jelentett mindenkinek: nemcsak a hangulat és a különleges helyszín miatt, hanem a sok szép ajándék is hozzájárult ahhoz, hogy maradandó emlék maradjon diákjaink számára.
Mert Aktív Iskola vagyunk! 🙂
Kácser László, testnevelő
Reggeli sportfesztivál az iskolánkban
Iskolánk tornatermében vidám hangulatú, napindító sportfesztivált szerveztünk a felső tagozatos diákok számára. A program célja az volt, hogy mozgással és jókedvvel kezdjük a napot. Hat különböző állomást alakítottunk ki, ahol változatos mozgásos feladatok várták a gyerekeket. Szólt a zene, és rengeteg sporteszközt vittünk be a szertárból, hogy minél élvezetesebb legyen a közös mozgás.
A gyerekek felszabadultan játszottak, sokat beszélgettek és nevettek, így a testmozgás mellett az együtt töltött idő is hozzájárult ahhoz, hogy jobban induljon a napjuk.
A programot az MDSZ (Magyar Diáksport Szövetség) támogatta, és büszkék vagyunk rá, hogy iskolánk Aktív Iskola címmel rendelkezik.
Nagy Sportágválasztó
Szeptember 12-én felső tagozatos tanulóinkkal ellátogattunk a 18. alkalommal megrendezésre kerülő Nagy Sportágválasztóra, amelynek a X. kerületi Merkapt Sportközpont adott otthont. A rendezvény célja, hogy a gyerekek minél többféle sportágat kipróbálhassanak, és rátaláljanak arra, ami igazán örömet okoz nekik
A Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó széles sportági és zenei palettát kínált a látogatóknak, a kitelepülő sportágakat szakképzett edzők, a megjelenő hangszereket zenei oktatók segítségével lehet megismerni és kipróbálni.A színpadokon izgalmas sportági bemutatókra, nyílt edzésekre, illetve színvonalas zenei koncertekre is sor került a két nap folyamán. A sportági helyszíneken szakképzett edzőksegítségével volt nyílik a kitelepülő sportágak kipróbálására, valamint bemutatók formájában a közönség az alapokon túl is beleláthatott egy-egy mozgásforma világába.Hazánk legkiválóbb élsportolói évről évre tiszteletüket teszik a Nagy Sportágválasztón, lehetőséget teremtve így, hogy a példaképekkel való találkozás egy életre szóló élményt és ez által kellő motivációt jelentsenA hagyományos sportok mint, mellett sok újdonság és különlegesség is várta a résztvevőket., mint péládul: íjászat, rögbi, taekwondo és aikido, footbag és zumba.
Iskolánkban kiemelten fontosnak tartjuk a testi-lelki egészség megőrzését, ezért örömmel veszünk részt az ilyen programokon. Büszkék vagyunk arra is, hogy diákjaink közül sokan rendszeresen.







































































































































