gyereknap

Idén is rengeteg program várta a gyerekeket a róluk elnevezett napon. Bármerre mentem, csak mosolygó gyermekarcokat láttam, programról-programra jártak önállóan a gyerekek. Minden korosztály megtalálta a számára legizgalmasabb előadást vagy szórakozási lehetőséget. Volt itt evőverseny, óriáscsocsó, Mancs klubos bemutató és adománygyűjtés, állatbemutató, bűvész, ugráló vár, pasztellezés, nemezelés, „szépségszalon”, bolhapiac, hangszerbemutató, ahol ki is próbálhattak mindent az érdeklődők, és még sok más érdekes kreatív foglalkozás és játék. Tehát a csillámtetkótól az angol nyelven tartott Amerikai Nagykövetség előadásáig minden. Ezer köszönet a szülőknek is, akik a büfében, a bolhapiacon segítettek, megkönnyítve ezzel a pedagógusok munkáját. Remek közösségépítő program ez, amit én, felnőtt fejjel is nagyon élvezek. Itt van lehetőség jobban megismerni a szülőket, pár szót váltani, közösen alkotni, kötetlenebbül jól érezni magunkat. Számomra öröm volt látni, hogy nem csak a gyerekek járkáltak zöld, pink hajtincsekkel, hanem a bevállalósabb szülők is. Idén is megviccelt minket az időjárás, soha nem látott mennyiségű jégeső mosta el a külső programokat, de ez sem akadályozott meg senkit, hogy eljusson a fagyisautóig, még ha azt mezítláb is kellett megtenni. S ha már jégeső, mi lenne stílusosabb mint egy nagy pohár jégkása. Elmaradt a szokásos diák-tanár focimeccs is, de ezt a bolondballagáson mindenképp bepótoljuk. A képek magukért beszélnek, nekem személy szerint ez a legkedvesebb programom a tanévben, mert itt az egész iskola együtt van.

Márkus Róbert

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy a weboldal a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Amennyiben Ön elfogadja a nyilatkozatot azt úgy tekintjük, hogy nincs kifogása a tőlünk érkező cookie-k fogadása ellen. Cookie szabályzat

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close