2018-as nyárra meghirdetett táborok

Beszámolók a 2017-es táborokról

Nyárindító napközis sporttábor

A 25 alsó tagozatos diák részvételével, 3. alkalommal került megrendezésre iskolánk kapuin belül ez a napközis sporttáborunk.

A program keretein belül reggel 8 órától délután 5ig színes programokkal készültünk a résztvevő gyerekek számára.

A tábor célja, hogy már a szünet első napjától kezdve tartalmas időtöltést biztosítsunk tanulóinknak!

A sok-sok programnak köszönhetően mindenki belekóstolhatott olyan sportok világába, amire esetleg még nem volt lehetősége! Így előkerültek a teniszütők, a fittball labdák a floorball felszerelések és a paintball kidobó kellékei. Megismerkedtünk a röplabdázással, kosárlabdázással. Játszottunk népi és saját fejlesztésű játékokat. Elmentünk sárkányhajózni és napoztunk a Duna parton. Rendeztünk vizicsatát és úgy kergetőztünk az iskola udvarán mintha csak egy strand lenne!

Az idő kifogástalan, a jókedv felülmúlhatatlan volt!

A jövő évben is nagy szeretettel várjuk diákjainkat!

Kácser László
táborvezető


Nyári Erdei Sport Tábor – NYEST

Július első hetében 18 fővel a TARJÁNI táborban tartottuk a 6 napos Nyári Erdei Sport Táborunkat a „NYEST” -et, amit angolos foglalkozásokkal színesítettünk.

Itt nagyon sok sport program várt a gyerekekre.

Minden nap tornával kezdtünk és reggeli után csapatokban edzettünk, atlétika, foci…

Az angol foglalkozásokon a sport témakörét jártuk körbe, sportágakkal, sportszerekkel, sporthoz kapcsolódó kifejezésekkel bővült a gyerekek szókincse, a dal tanulással pedig jókedvre derültünk.

A napi foglalkozások mellett:

  • Túráztunk a Karancs kilátóhoz és a Salgó várához.
  • Meglátogattunk egy lovas tanyát, ahol kipróbálhattuk a lovaglást is.
  • Az őslények nyomában jártunk Ipolytarnócon.
  • Ismerkedtünk az íjászkodással.
  • „Csillag lesen „ vizsgáltuk az éjszakai égboltot.
  • A nagy túra után a strandon pihentük ki a fáradalmakat.
  • Esténként Nyestet, kupakot gyűjtöttünk.

A tábort az oklevelek és ajándékok átadásával zártuk.

Anita néni & Petra néni


82 gyerek táborozott Balatonlellén

Idén is megrendezésre került a Balatonlellei Tábor, mely sok éve hatalmas népszerűségnek örvend diákjaink körében. Július 19-26. között a gyerekek számos programon vehettek részt. Cirkuszban, vidámparkban voltunk, vitorláztunk, vizibiciklit béreltünk és egy szabadtéri színtársulat is meglátogatott bennünket. Ezen kívül idén is voltak sportversenyek, valamint kézműves foglalkozások és természetesen a disco sem maradhatott el. A tábort hagyományosan díjátadással zártuk, ahol köszöntöttük első és utolsó táborozóinkat, valamint kihirdettük a sporteredményeket. Ebben az évben az időjárás is kegyes volt hozzánk, így sokat tudtunk strandolni is. Az elmondások alapján a gyerekek remekül érezték magukat és már várják a jövő évi lellei tábort.


Cápatábor 2017. július 24-28.

A 12. alkalommal megrendezésre kerülő sporttáborunk immáron angol foglalkozásokkal kiegészülve várta iskolánk tanulóit. A tábor célja amellett, hogy jó sokat strandoljunk az volt, hogy a 27 kőrösis tanuló állóképességének (úszásórák), fekvőképességének (sátorozás) és angol tudásának fejlesztése élményekkel gazdagodva történjen meg.

A hétfő reggeli találkozó után vonattal indultunk a kunszentmiklósi strand területén működő kempingbe, ahol a medencék és a sátrak már várták diákjainkat.

Az 5 nap alatt volt íjászat, úszásóra, játékos angol foglalkozás, éjszakai túrázás, pancsolás a holdfényben, sütögetés, bográcsozás, tortázás, palacsintázás, vetélkedőzés, ping-pongozás, playstation-özés a sok-sok sportprogram mellett.

Voltak, akik könnyebben és voltak, akik nehezebben viselték a sátorozás „kényelmi” részét viszont a 10 méterre lévő medence gyorsan feledtette az éjszakai zsibbadások élményét!

A kellemesen eltöltött vakáció igazi közösséget teremtett, a tartalmas szórakozás mellett remek kikapcsolódást nyújtott valamennyiünknek.

Sok szeretettel várunk mindenkit 2018-ban is:

 

Kácser László és Deák Viktor


Magic English Camp 2017.

Augusztus első hetében az iskolában szerveztük 36 fővel a napközis jellegű Magic English Camp „MEC” táborunkat.

A foglalkozásokat 3 csoportban szerveztük, ahol az órákról már jól ismert, új módszereket alkalmaztuk, figyelembe véve a gyerekek tudásának szintjét, és természetesen a tényt, hogy szünidő van.

  • Az irányított tevékenységek során, csoportmunkában vettek részt a táborozók, egymást segítve dolgoztak össze. A tematika alapján a hetet változó és érdekes témák köré csoportosítottuk, mint pl.: „pancake day” és a dinoszauruszokról szóló nap. Az egymásra épülő, intenzív angol foglalkozásokon jól szórakoztak a gyerekek, melyek a csoportbontásnak köszönhetően még több lehetőséget nyújtottak a nyelvfejlesztésére. A kisdiákok észrevétlenül sajátították el a napi témához kapcsolódó szókincset, szereztek újabb ismeretek.
  • Az „iskolai hangulatot” pedig Anita néni sport foglalkozásai törték meg.
  • Fontosnak tartottuk, hogy erre a hétre kialakítsunk egy szokásrendet, így többek között, reggeli után, a napot közös daltanulással, mozgással és nyelvi játékokkal kezdtük.
  • Kreativitásnak adtunk teret a kézműves foglalkozások alkalmával: pólófestés, óriás buborék, plakát készítése során, melyeket a szülők is megtekinthettek a nap végén.

A táborot az oklevelek és ajándékok átadásával zártuk.

Most is sok gyermektől hangzott el a következő kérdés: „Ugye jövőre is lesz tábor?”

A sok pozitív visszajelzésből ítélve, tanulóink nagyon jól érezték magukat ez alatt az idő alatt. Jövőre is szeretettel várunk titeket!

A gyerekek véleményei:

  • nagyon jó volt, örülök, hogy együtt töltöttük ezt a hetet,
  • nagyon jó volt a pancsi, a póló festés, a gátfutás,
  • finom volt a palacsinta.
    Igazából szuperül éreztem magam,
  • mindenkit ismertem, mindenkivel jól kijöttem,
  • nagyon jók voltak az angol órák és jó volt a csapatunk is,
  • nagyon jó volt, hogy volt medence,
  • finom volt a pizza és a dinnye,
  • finom volt a meglepetés palacsinta és a többi kaja is fincsi volt,
  • nagyon kedves és vicces volt Anita és Petra néni is,
    volt sok meglepetés,
  • a búcsúajándékoknak és az oklevélnek is nagyon örültem,
  • érdekes volt,
  • nagyon jó volt, örülök, hogy együtt tölthettük ezt a hetet,
  • szuper csapat volt,
  • jövőre újra szeretnénk menni,
  • jól éreztem magam,
  • sok új barátot szereztem,
  • a tábor „állat” volt,
  • sok élménnyel gazdagodtam,
  • szuper volt a 4D-s mozi,
  • életem egyik legjobb hete volt!

Anita néni & Petra néni


Nyári töri-föcis tábor 2017.

Idén első alkalommal került megrendezésre augusztus második hetében (2017. VIII. 7-11.) a nyári töri-föcis napközis táborunk Balázs és Richi bácsi szervezésében. 26 gyermek jelentkezett és vett rész programjainkon.

Igyekeztünk minél színesebb és játékosabb feladatokat kínálni számukra.
Fontos szempont volt a jó hangulat mellett az is, hogy fontos készségeket és képességeket fejlesszünk kooperatív munkában, a megszerzett ismereteket felelevenítsük és újakkal gazdagítsuk. Úgy érezzük ezt sikerült megvalósítani. A nagy befektetett idő és munka megtérült, a gyerekek és mi is jól éreztük magunkat a táborban!

A tábort oklevelek és ajándékok kiosztásával zártuk, a gyerekek visszajelzései alapján idén igyekszünk a tavalyi tábort is felülmúlni!

A szülőktől is sok pozitív visszajelzést kaptunk, ami hihetetlenül jól esett és sok pozitivitással és erővel tölt fel minket ahhoz, hogy idén nyáron újult erővel belevágjunk egy újabb tábor szervezésébe!

Köszönjük a bizalmat és azt, hogy a mi táborunkat választották!

Tartsanak velünk idén nyáron is!
(2018. 08. 06.-2018. 08. 10-ig)

A táborszervezők: Bartha Balázs és Juhász Richárd

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy a weboldal a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Amennyiben Ön elfogadja a nyilatkozatot azt úgy tekintjük, hogy nincs kifogása a tőlünk érkező cookie-k fogadása ellen. Cookie szabályzat

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close